Akciós építési hitel

2013. Már. 23.
Akciós építési hitel
Az év különböző időszakában találkozhatunk banki akciókkal, amelyekkel egy-egy hitel kedvezőbb, mint máskor, így van ez az építési hitelekkel is. Ilyenkor elsősorban a különböző plusz költségeket, vagyis a kezelési költségt, illetve bizonyos díjakat, kamatokat engednek el.
Mivel az önerő mértékét, illetve a hitel maximális összegét

törvényben rögzítik, ezekkel a “kisebb” költségekkel tudnak kalkulálni a pénzintézetek. Ezek elengedése is többszázezer forint megtakarítást jelent.

Mit jelent a 0%-os THM?

A THM a Teljes Hiteldíj Mutató. Vagyis az építési hitel igénylésénél felmerülő összes kamatot és plusz díjat, kezelési díjat tartalmazza. Amennyiben akciós építési hitelt lát, ez az, amelyet elengednek általában.

Hogyan tud, milyen feltételek mellett lehet építési hitelt igényelni?

Építési célra nem csak piaci kamatozású, hanem államilag támogatott hitelt is igényelhet, ennek feltételei jóval kötöttebbek, mint a piaci kamatozású esetében:
A hitel futamideje maximum 35 év lehet. Ez államilag támogatott kölcsönöknél módosul, az állam ugyanis maximum 20 évig nyújt támogatást. Kamattámogatott hitel esetében Budapesten, valamint megyei jogú városokban max. 12,5 millió forint, ezeken kívül 10 millió forint a maximálisan felvehető összege. Piaci kamatozású hitel esetén nincs korlátozás. A költségvetés 70%-át számlával kell igazolni. Amennyiben a tervezett kiadás nagyobb, a magasabb összegről kell számlát bemutatni. Ez az arány bankonként változhat. A piaci kamatozású hitelek között a forint alapú építési hiteleket kínálják a legkedvezőbb konstrukcióban. Ennek oka az, hogy mivel forint alapú, nincs árfolyamveszteség, így állandó költségekkel tud számolni, a törlesztő részlet a teljes futamidő alatt fix.

Melyik a kedvezőbb?

Ez attól is függ, hogy Ön jogosult-e a támogatás igénybevételére? Amennyiben igen, akkor is érdemes az építési hitelkalkulátor segítségével összehasonlítani az ajánlatokat, a törlesztő részleteket, hogy biztosan a legkedvezőbbet tudja megigényelni. Amennyiben Ön nem jogosult államilag támogatott építési hitel felvételére sem kell csüggednie, hiszen a piaci kamatozáső hitelek is folyamatosan megújulnak, hogy az Ön igényeinek megfeleljenek.
 
Legyen saját lakása az első téglától az utolsóig! Kattintson most a cikk alatt található nagy, zöld Ajánlatkérés gombra, és töltse ki a megjelenő űrlapot!
Töltse ki ajánlatkérő űrlapunkat, csak 3 lépés az egész!
Kérje ingyenes árajánlatunkat!